Dóczi
Attila
„Bárcsak úgy tudnék kiválasztani és kisajátítani tárgyakat, mint Andy tette a Toy Story-ban.”
Nézd meg itt az
Munkáimban egy olyan világot építek, amelyben időnként otthon érzem magam, néha pedig nagyon szorongva és nyugtalanul.
A környezetet úgy formálom, ahogyan csak tetszik és valójában ebben az elképzelt térben mindent megtehetek, nincs lehetetlen. Mivel ismerem a szabályait, minden pozitív és negatív tulajdonságát, nem érhet semmi kiszámíthatatlan. Ennek ellenére mégis minden egyes alkalommal magamra kényszerítem a félelem jelenségét. Ez a kettősség kell ahhoz, hogy a munka elnyerje végső állapotát, és médiumként működhessen a befogadó és köztem, megmutatva egy esetleges párhuzamos univerzum vagy utópia képét.
Dóczi Attila (1988) tanulmányait Bukta Imre osztályában végezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán 2010 és 2015 között. A festészettől folyamatosan eltávolodva, Dóczi munkásságát egyre inkább az installációk, a digitális formanyelv és a merész kísérletezés jellemzi. Számos csoportos és egyéni kiállításon vesz részt, munkái több köztéri és művészeti projektben feltűnnek. A művész expresszív formanyelve a 90’es évek esztétikájával és a kortárs vizuális kultúra dualitásával foglalkozik. Technikái között a digitális grafikán keresztül az épített nagyméretű installációkon át a video és hanginstallációk is megtalálhatóak, új kísérletei az enteriőrközpontú művészeti munkák, valamint kriptoműtárgyak létrehozására irányulnak.
Írj üzenetet!
lakhely
Isaszeg